Tengerparti esküvő – Szibilla menyasszonyi ruhája
Szibilla tengerparti esküvőjéhez keresett menyasszonyi ruhakészítőt, így talált Azenruham csapatára, azaz ránk (Kriszti és Kati ), akire rábízta ezt a megtisztelő feladatot.
Oly sokszor említettük már Nektek, hogy mennyire izgatottak vagyunk mi is egy-egy menyasszonyi ruha elkészülte során, hiszen annyi élménnyel töltődünk fel ezen idő alatt.
Amikor Szibilla felkeresett bennünket, én már Angliából szerveztem Azenruhammal kapcsolatos teendőket – árajánlat, ruhapróbák szervezése, anyagszükségelt kalkuláció, előzetes tervezés. Így Katira kicsit több maradt ebben az időszakban: az anyagátadás és az elképzelések pontosítása valamint a ruhák elkészítése.
Izgalmas fél év volt ez Azenruham csapatának, hogy két külön országból szerveztük (hogy miért és hogyan is alakult így, erről másik bejegyzésben olvashattok) a ruhakészítés teendőit.
Viszont elmondhatjuk, hogy megrendelőink ebből semmit sem vettek észre, mert mindent a legnagyobb rugalmassággal és hatékonysággal láttunk el.
Amikor Szibilla elküldte a kívánt képet a ruháról, megbeszéltük a részleteket és meghatároztuk az anyagszükségletet. Menyasszonyi ruhájához düsesszt és csipkét választottunk, segítettünk azok beszerzésesben. A szervezést még kicsit nehezítette, hogy menyasszonyunk külföldön dolgozott. Így ezt is figyelembe véve kellett szervezni a próbákat. Ez számunkra nem jelent akadályt sohasem, ha valaki külföldről szervezi az esküvőjét. Csupán annyi szükséges, hogy ezt az információt is megosszátok velünk amikor árajánlatot kértek.
Három ruhapróbát terveztünk, és volt szerencsém részt venni az egyiken, amikor éppen Budapestre látogattam meglátogatni a családot. Kicsit fájt a szívem, hogy a külföldi tartózkodásom ideje alatt távol maradok Tőletek, menyasszonyoktól és nem leszek annyira részese a ruhakészítésnek, ahogy korábban. Viszont még ez idő alatt is volt alkalmam itt lenni és veletek együtt örülni.
A ruhánál szempont volt, hogy a bőröndben könnyel elférjen, és csomagolható legyen. A választott anyagok és fazon megfelelt ezen követelményeknek.
Hogy milyen is volt az esküvő és milyen érzés, arról Szibi számolt be nekünk:
“Mondták sokan, hogy ez az ember életének legszebb napja, én sosem gondoltam volna. Szerencsére mondhatom, hogy tényleg így van. Életünk eddigi legszebb napja volt. Gyönyörű volt a helyszín, vacsi közben láttuk a naplementét, hibátlan volt a felszolgálás, az ételek minősége messze meghaladta azt, amiről csak álmodni mertünk. Nem utolsó sorban, ami nekem adott plusz boldogságot: egyszerűen imádtam a ruhám, es persze a többiek is oda voltak érte, a hajam es a csokrom is meseszerű volt.
Köszönök szépen még egyszer mindent! Szibi”
Te is egyedi ruhát szeretnél?
Írd meg nekünk az elképzeléseidet és mi megalkotjuk álmaid ruháját! Vedd fel velünk a kapcsolatot!