Ciprusi álomesküvő

Tengerparti esküvőről még nem írtunk Nektek, az hogy milyen is egy igazi ciprusi álomesüvő azt Mariann foglalta össze és osztotta meg velünk a ruhakészítés élményeivel együtt.

Az én tengerparti álomesküvőm

Az, hogy kinek mit jelent férjhez menni, azt nem tudom; de azt hogy nekem mit jelentett azt szavakba se tudom igazán önteni.

Én valójában soha nem vágytam esküvőre, nem kívántam magamnak a nagy bulit, mikor mindenki csak az ifjú párt ünnepeli. Évekig meg sem fordult a fejembe, hogy férjhez menjek, holott már mellettem volt a tökéletes férfi, a tökéletes pár. Úgy éreztem, hogy én/mi nem leszünk boldogabbak egy „darab papírtól”. És mégis megtört a kitartásom, és beadtam a derekam. Életem egyik legcsodálatosabb pillanata volt, mikor István megkérte a kezem, de az esküvőnk még attól is csodálatosabb.

Valójában nem igazán kapkodtam, siettettem még lánykérés után sem a dolgot, hiszen rá 2 napra kiderült, hogy várandós vagyok, és közel 9 hónap múlva tényleg család leszünk. Így Vajk érkezése lett a legfontosabb az életünkben.

Megszületett a kisfiunk, cseperedett, s néha aludt is, így volt időnk az esküvő gondolatát újra fontolgatni. Szerencsére István is inkább a bensőséges, meghitt tengerparti esküvő gondolatát támogatta. Így nem volt kérdés mi után keresgéljünk. Sok tényezőt figyelembe véve úgy döntöttünk Cipruson, a szerelem szigetén mondjuk ki a boldogító igent. Persze mi nem igazán foglalkoztunk a szervezéssel, de főleg nem az idővel. El voltunk foglalva a családunkkal. Egy dolgot tudtunk, nekünk szeptember közepén kell összeházasodnunk, mert a vőlegényemnek akkor van a szabadsága. Mikor idáig eljutottunk már július vége volt. Szóval kicsit későn kapcsoltunk. A ruháról nem is beszélve! A ruha még eszembe se jutott!!!

Jaj, a ruha! Mikor eszembe jutott, el sem tudtam képzelni, hogyan fogom beszerezni a darabot. És jött az ötlet!

Azenruham.hu

Hogy én mennyit láttam ezt a Facebook-on! Akkor megkerestem Krisztit, és elmondtam neki, hogy mit is szeretnék és mikorra. Hát, akkor kicsit meglepődött, s igen pörgősre is fogta a szervezést, az anyagvásárlást. Tökéletesen, céltudatosan tette mindezt. Tudta, hogy ahhoz, hogy megvalósuljon az álmom, mit mikor kell megvalósítani. Úgy tette mindezt, mint egy tökéletes profi.

azt éreztem, hogy itt én vagyok a fontos, hogy az én álmomat úgy keltik életre, mintha az a sajátjuk lenne
Érezte a határokat, hogy mi az, amit az én tűrőképességem és élethelyzetem elvisel. Elmondtam neki, hogy milyen ruhát szeretnék, s megkereste velem a tökéletes anyagokat, majd lerajzolta, hogy Kati meg is tudja varrni.

Miután Krisztivel megbeszéltük a részleteket azonnal mehettem Katihoz, hiszen szeptember 14-én már utaztunk Ciprusra. Katival augusztus 10-én találkoztam, szóval már nem volt 6 hét az esküvőig. Kati Krisztihez hasonlóan nagyon kedvesen, barátságosan fogadott. Mindkettőjüknél azt éreztem, hogy itt én vagyok a fontos, hogy az én álmomat úgy keltik életre, mintha az a sajátjuk lenne. Itt csak én és az én ruhám volt a fontos.

Katinak is elmondtam, milyet szeretnék: hogy legyen könnyű, nagyon kényelmes, ne legyen meleg, és csak repüljön a szélbe, ha a tengerparti szellő megérinti. Mindezt úgy, hogy közben nőies legyen, földig érő, uszályos, de mégis egyszerű, visszafogott és könnyen szállítható. Valamint szerettem volna, ha lenne valami közös a fiúk és az én ruhámba. Így a fiúk kaptak 1-1 a szemük színéhez illő kék nyakkendőt, az én ruhám pedig egy kék szalagot.

Háromszor voltam Katinál az első alkalommal együtt. És ő a harmadik alkalom végére megvalósította, amit szerettem volna. Meseszép volt. Mikor felvettem a készruhát Katinál, akkor éreztem először igazán, hogy igen, én férjhez akarok menni. És igen, én az én álompáromnak nem csak a párja, de a felesége is szeretnék lenni.

Hatalmas boldogsággal vittem haza a ruhámat, amit a férjem nem is látott csak az esküvőn. Fantasztikus volt abban a ruhában a gyermekünkkel a kezembe vonulni a leendő férjem felé a tengerparton. Gyönyörű, meghitt és hihetetlenül boldog volt a napunk, s tudom, hogy a ruha nélkülözhetetlen része volt a mi álmunknak.

Kriszti és Kati csodálatosat alkotott. Úgy jártak el, mint a profik. Én hagytam, hogy végezzék a dolgukat, hiszen ők ehhez tökéletesen értenek. Ők meg is tettek mindent, hogy egy tengerparti hercegnőnek érezzem magam. És sikerült is nekik.

Köszönöm Lányok ezt a gyönyörű ruhát, amit ti varázsoltatok nekem!