Eszti és Robi esküvője – Szél ruhája

Ez az első olyan alkalom, hogy nem mi meséljük el, hogy milyen is volt a menyasszonyi ruha készítés, milyen élményeink, tapasztalataink voltak, hanem kedves “Szél-Esztink” tollából olvashatjátok mindezt.  Egy igazi szerelmes történetet olvashattok végig, ami a ruha készítés mellett igazán vissza tükrözi mindazt az odaadást, szerelmet, kitartást amit két ember egymásért érezhet.

Szél ruhája

“Az egész úgy kezdődött, hogy elmentünk az Esküvő Kiállításra 2014. február 1-2-án a Papp László Budapest Sport Arénába.

Szerettünk volna összeházasodni – úgy igazán. Már házasok voltunk 4,5 éve, de az első esküvőnk egyszerűen nem sikerült. Ennek oka az volt, hogy Rómeó és Júlia évszázados története napjainkban is megismétlődött, s – egyik oldalról – a szülők tiltása és rosszallása megmérgezte a mi örömünket. Így nem tudtuk élvezni az esküvőt, egyszerűen nem voltak előkészületek és a boldogság teljesen elmaradt. Csak túl akartunk lenni az egészen, nem érdekeltek minket akkor a részletek, nem tudtuk belevetni magunkat a boldog esküvőszervezésbe. Viszont ez az élmény egyre inkább hiányzott közös életünkből – ahogy teltek az évek. Úgy éreztük, az amiatt érzett fájdalom, hogy elvettek tőlünk valamit, ami annyira fontos és egyszer van egy életben, soha nem fog elmúlni.

Ahhoz, hogy helyreálljon bennünk a rend, és hogy valóban átélhessük annak örömét és feledhetetlen élményét, hogy az életünket összekötöttük egymással, nem láttunk más megoldást, mint hogy visszamegyünk az időben és az esküvőnket újra, igaziból megtartjuk, és az életünket szinte újra kezdjük, új alapokon, együtt.

Már egy hónappal a kiállítás előtt nagy volt bennünk az izgalom és számoltuk vissza a napokat, hogy mikor mehetünk már végre! Tehát beléptünk a csarnokba… és nagy boldogságot éreztünk: minden az esküvőről szólt, életünk nagy napjáról. Ha valaki megérdemli, hogy boldog legyen

6 és fél év sok sok nehézséggel tűzdelt együttlét után, akkor azok mi vagyunk. Így belevetettük magunkat a nagy forgatagba és pultról pultra jártunk.

Mindenkit megnéztünk, mindenkivel beszélgettünk, nem volt olyan kiállító, akivel ne beszélgettünk volna, mindent alaposan átnéztünk és átgondoltunk. A fotósokat, dekorosokat, virágosokat, rendezvényszervezőket mind meglátogattuk. Mikor beléptünk az épületbe még fogalmunk sem volt, mit szeretnénk pontosan, annyit tudtunk, hogy ha törik, ha szakad, mi összeházasodunk június 6-án. De mikor este kiléptünk záráskor, már pontosan tudtuk, hol lesz az esküvőnk, ki fogja varrni a menyasszonyi ruhát, milyen csokor és virágdíszítés lesz, és hogy ki lesz a fotós. Ezért mindenkinek tanácsolni tudjuk, hogy ha teheti, mielőtt szervezni kezd, menjen el egy ilyen kiállításra, nagyon sokat segít!
Amikor Krisztit és Katit megismertük, tudtuk, hogy ez a mi helyünk. Egész más élmény volt velük a menyasszonyi ruhámról beszélgetni, mint bárki mással. Mivel az előző esküvőn olyan ruhában voltam, ami már az esküvő napján sem tetszett, most tökéleteset szerettem volna. Nem abroncsosat, nem hófehéret, egyszerűt, földig érőt, mell alatt osztottat és nagyon nagyon elegánsat. Figyelnem kellett arra is, hogy az alkatomat előnyösen mutassa a ruha. Konkrét elképzeléseim voltak, amiket lelkesen megosztottam a lányokkal. “Olyan ruhát szeretnék, amibe belekap a szél este, ha feltámad a szertartás folyamán, és a ruhám repüljön és vizitündéres legyen… itt húzott, ott bő, itt szoros, ott kiemel, itt eltakar…” A lányok mindent azonnal megértettek és nagyon kedvesen mosolyogtak. Le is stoppoltuk őket egy levélkével, amit az asztalukon hagytunk, mikor ők már nem voltak ott zárás után. Megírtuk nekik, hogy milyen nagyon jó, hogy megtaláltuk őket, és hogy ők fogják varrni az én álom ruhámat. A levelet úgy írtam alá, hogy “Szél”. (Utalva ezzel arra, amikor részletesen meséltem arról, hogy mennyire szeretném, és hogy előttem van, hogy ott állunk egymással szemben és kimondjuk az igen-t és közben egy finom szellő belekap a szép ruhámba és repíti…) Ezután legtöbbször Szél Esztinek hívtak a lányok.

Üzenet

Ezek után felgyorsultak az események. Elkezdtük szervezni az esküvőt. Még soha nem csináltunk ilyet – hiába volt már egyszer -, mindent teljesen először csináltunk! Először terveztünk, először találtuk ki mi, hogy legyen, de már mint egy jól összeszokott házaspár. Iszonyat jó élmény volt ez így!!!! Soha nem csinálnám másképp.

Miközben zajlottak az esküvő előkészületei – meghívók, ültetőkártyák rendelése, szövegek megírása, étterem igazgatóval való tárgyalás, befőttes üvegek és más eszközök beszerzése, fehérnemű vásárlás – mivel ez elengedhetetlen a menyasszonyi ruha megvarrásához, koszorúslányok felkérése és nekik való ruha vásárlás, virágrendelések fixálása, autóbérlés után való kutatás… – bizony a legfontosabb folyamat is megkezdődött: a menyasszonyi ruha varrása.

Először elmentünk Krisztivel ruhaanyagot vásárolni. Nagyon szívesen felajánlotta, hogy segít, mivel nem nagyon értettünk az anyagok természetéhez, azonban ő a mi elmondásunk alapján pontosan tudta, milyen anyagot kell vennünk, hogy a ruha tökéletes legyen.

Nem kellett hosszasan keresgélni, azonnal megtaláltuk a tökéletes párosítást. Kicsit tört fehér csipke, szép muszlinnal és egy keményebb tartású selymes anyaggal alatta. Kriszti sokat segített a tervezésben is. Először ugyanis egy átlátszó bolerót gondoltam a ruhához, de a méteráru boltban megakadt a szemem a csipkén, és Kriszti biztosított róla, hogy csipkéből ha lehet, még szebb lesz a boleró, mert ez lesz a ruha dísze. Igaza volt. A csipke bolerómat mindenki megdicsérte az esküvőn, és egész nap le se vettem, annyira tetszett.

Alig vártam hogy az első ruhapróbán megláthassam a “vázlatot”.Két hét telt el az anyagvásárlás után – ha jól emlékszem – és már csöngött is a kaputelefon.

Kriszti és Kati voltak azok. Az ajtóban vártam őket toporogva, rajtam az a fehérnemű, amit majd a nagy napon fogok viselni. Ahogy beléptek már nagyon izgatott voltam, és elakadt a lélegzetem, amikor megláttam végre a ruhát. Tökéletes volt! Ezt kell mondjam. Már az első alkalommal tökéletes volt. Még nem végleges, de tökéletes. Mindenhol passzolt, stimmelt, és a fazon is remek volt. Megbeszéltük az apróbb változtatásokat – a szoknya részt szerettem volna kicsit szűkebbre.

A próbákon férjem, Robi is részt vett, de ez egyáltalán nem zavart, sőt! Nagyon sokat segített az észrevételeivel és megnyugtató jelenlétével. Kati és Kriszti minden változtatást úgy csináltak meg, ahogy kértem, és az általam küldött fényképhez igazodtunk, illetve ahol megbeszéltük, ott eltértünk tőle. Minden nagy lépés előtt felhívtak, hogy biztosan úgy szeretném-e, és tisztáztuk, hogy pontosan hogy legyen.

Mivel az esküvő szervezése nagyon szerteágazó feladat a hétköznapi teendők és a munka mellett, így valahogy nem kerül olyan túl nagy hangsúly a menyasszonyi ruhára. De mivel már túl voltunk egy esküvőn, pontosan tudtam, hogy nagyon nagyon fontos szerepe van, és tökéletesnek kell lennie, mert szinte ez a legfontosabb az egész eseményben. Mindenki a menyasszonyt nézi, fotózza és ő az est királynője. Szóval most nyugodt voltam, hogy szép lesz a ruhám mert jó kezekben van… de azért nem egyszer felhívtam a lányokat, hogy izgulok, hogy hogy halad a varrás, és inkább többször ecseteltem egy-egy részletet, hogy mit hogyan szeretnék, mint kevesebbszer. Lerajzoltam a bolerót, emailben írtam hosszú “regényeket” egy-egy részletről, az internetről kerestem hasonló képeket, hatásokat mutattam nekik, hogy mit szeretnék. Ők azt mondták, hogy ezzel nagyon megkönnyítettem a munkájukat, mert így pontosan be lehetett határolni, hogy mi a vágyam, és ők pont azt tudták megvalósítani.

Így amikor az utolsó ruhapróbához érkeztünk – a végsőhöz, amikor a ruhámat már terveik szerint ott is akarták hagyni nálunk – elsírtam magam, mikor belebújtam a ruhámba.

Tökéletes volt. Olyan, amit megálmodtam. Sőt! Még annál is szebb. Csak potyogtak a könnyeim és nagyon megköszöntem nekik, hogy megvarrták ezt a tökéletes ruhát.

Kriszti és Kati nagyon boldogok voltak, hogy ekkora örömöt okoztak és gyorsan lefényképezték ezeket a pillanatokat.

A ruhám kész lett körülbelül egy hónappal az esküvő előtt. Nem kellett izgulnom, hogy az utolsó pillanatra marad, ott lógott szépen a fehér ruhazsákban, midnen nap megnéztem. Már csak arra várt, hogy aznap felvehessem. Aztán kitaláltunk még valamit – két héttel a nagy nap előtt -, hogy Robi mandzsetta gombos ingére varrjuk rá ugyanazt a csipkét – a mandzsetta részre – mint amiből az én boleróm van. Így tervezett és nagyon összeillő lenne a megjelenésünk, és nem mellesleg ugyanabból az anyagból viselnénk mindketten valamit magunkon. Ez fontos volt nekünk.

Felhívtam Krisztit, és ő azonnal igent mondott. Az inget és a maradék csipkét, illetve a behúzandó mandzsetta gombot is átadtuk neki, majd vártuk a végeredményt.

Eközben már majdnem minden meg lett szervezve, és jöttek az apró finomságok. Legyen buborékfújás, írjunk verset a vendégeknek, tüzijáték, kívánságlámpás… minden elrendeződött. És az esküvő hetén, kedden át is vehettük Krisztitől a kész inget és mandzsetta gombokat – mert hogy többet is készítettek nekünk a biztonság kedvéért. Kalandos módon megtaláltuk egymást Krisztivel és örültünk egymásnak, és az ingnek is.

Eszti és Robi
Eszti
``Szél``

Elérkezett a nagy nap. Izgalmakkal és boldogsággal teli nagy nap volt ez. Húgom hazajött Angliából, barátnőm is hazautazott emiatt. Már ez nagyon feldobott minket, hát még a konty készítés, smink, virágok elhozatala, torta elhozatala… és végül az öltözködés. Ezt vártam a legjobban, és mikor felvettem a ruhát… és megnéztem magam a tükörben nagyon meghatódtam. Egy igazi menyasszony nézett vissza rám. Gyönyörű volt a ruha!

Az egész napi fotózást, az esti szertartást, és az utána következő vacsit és bulit is nagyon jól bírta, pedig a vőlegény nem egyszer rálépett az uszályomra véletlenül.

Nap közben a vár környékén fotózkodtunk, és sok autóból kinéztek, integettek, kikabáltak. Egyszer egy hölgy azt mondta, hogy nagyon szép vagyok. Ez a ruhának és Katinak+Krisztinek is köszönhető.

Eszti és Robi
Eszti

Minden nagyon jól sikerült, a különleges 150 gyertyás, visegrádi, éjszakai esküvőnket azóta is emlegetik a vendégek. És képzeljétek! Szabadtéri esküvőnk volt, és azért ilyenkor mindig ott a kockázata egy nem kívánatos esőnek: de nem esett! Sőt! Pont akkor, amikor kimondtuk a megerősítő IGEN-t, a szél is feltámadt és belekapott a ruhámba. Olyan volt az egész, mint egy álom! Minden tényleg tökéletes volt, azóta határtalanul boldogok vagyunk, minden szomorúságunk elmúlt és új életet kezdhettünk. Köszönöm Lányok, hogy ilyen szép ruhában mehettem férjhez! Ha újra csinálnám, akkor is Titeket választanálak.

Eszti.”