Brazíliai esküvő – Kata nagyestélyi ruhája

Kata megkeresése egy augusztusi napon ért bennünket, barátnője brazíliai esküvőjére készülvén nagyestélyi ruhára volt szüksége.

Kívánalmait a ruhával kapcsolatban jól megfogalmazta, leírta mi az amit pontosan szeretne, hogyan legyen felsliccelve a ruha, legyen rajta zseb. Ami különleges és ritka kérés, mivel esélyi ruhákhoz ritkán szoktak kérni zsebes megoldást. Ahogy most a divat magazinok oldalain és az egyéb médiában láthatjuk, egyre nagyobb divatja van esküvői ruhák körében is, amikor a szoknya rejtett zsebbel van kivitelezve. Személy szerint, nekem is nagyon tetszenek ezek a megoldások.

 A leírások mellett még szerepelt két kép is a csatolmányban, egyik a ruha felső részének lehetséges megoldását tükrözte, a másik kép pedig a szoknya rész kinézetét.

Sok esetben történik ez, mint Kata által is, hogy több kép és leírás alapján tervezzük meg az egyedi ruhát, ezáltal biztosak lehettek benne, hogy tényleg nem jön szemben veletek ilyen az utcán és nem kell attól tartani, hogy a nagy napon esetleg másnak is ugyan az a ruhája lesz, mint Neked.

Itt nem lehet erről szó, mindegyik ruha egyedi, olyan mint Te, csak Neked készül, szívvel lélekkel. Na jó tűvel, cérnával.. ollóval.


Itt biztosak lehettek abban, hogy a saját elképzelésetek lesz megvalósítva a segítségünk által, Ti lehettek abban a különleges szerepben, hogy megtervezhetitek a ruhátokat.

Kata levelére válaszul megküldtem az árajánlatot és a ruha készítés pontos mérföldköveit: méretek, tervezés, konzultáció, anyag beszerzés majd a szabás minta elkészítés és aztán jöhetnek a próbák. Ilyenkor mindenki izgatott. A megrendelő is és persze mi is. Még mindig nagy izgalommal tölt el, hogy vajon mi lesz az arcotokra írva, akkor meglátjátok kiszabva és összeállítva a ruhát: valóban így képzeltétek el, valóban ez volt az álom?

Kata a ruhájához taft anyagokat és csipkét választott. A taftnak nagyon jó tartása van, és ráadásul mind a két oldalát lehet használni a ruha kivitelezése során. Ezt a jó tulajdonságát az anyagnak ki is használtuk. Az öv részét a szoknyához használt anyag fonák oldalát, lilás színét használtuk. Az első próba is sikert aratott mind Kata, mind pedig a párja körében. Ez a legnagyobb elismerés számunkra, amikor az elégedett mosolyt láthatjuk az arcotokon.

A ruha elkészült, Katától pedig csodás képeket kaptunk Brazíliából. Köszönjük Nektek, hogy ilyen különleges helyre is eljuthatunk, ha máshogy nem is is, de a ruháink által.